A Mercedesnek "a hagyományostól eltérő" lépésekre lesz szüksége Wolff szerint

A Mercedes Forma-1-es csapatfőnöke, Toto Wolff csapata Bahreini Nagydíjon elért eredményét „az egyik motorsportos napjának” nevezte, miután Lewis Hamilton 50 másodperccel maradt le Max Verstappentől.

Albert II, Prince of Monaco, Toto Wolff, Team Principal and CEO, Mercedes-AMG

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

A Red Bullnak nem kellett mindent beleadnia ahhoz, hogy autói kényelmes kettős győzelmet arassanak a szezonnyitón, míg az Aston Martinból Fernando Alonso Hamiltont a pályán megelőzve biztosította be a harmadik helyet Carlos Sainz előtt. A második Sergio Perez lett.

A Mercedes Hamiltonnal az ötödik, George Russellel pedig a hetedik helyet érte el, de a győzelemre egy pillanatig nem tűntek esélyesnek. A Sky Sportsnak így összegezte a versenyt a csapatot irányító Toto Wolff:

„Az egyik legrosszabb napom a motorsportban. Egyáltalán nem voltunk jók, mindenhol hiányzott a tempó. Ez jól tükrözi a teszteket. Az Aston Martin nagyon gyors és meg is érdemlik. A Red Bull egy másik bolygón jár.”

Wolff, aki szombaton még arról beszélt, csapatának teljesen meg kell változtatnia az autó koncepcióját, ha a bajnokságért akar küzdeni, vasárnap hozzátette, leginkább a Red Bullal szembeni hátrányuk aggatja:

„Ez aggaszt leginkább, mert annyival előttünk járnak, azokra az időkre emlékeztetnek, amikor mi adtunk körönként egy másodpercet mindenkinek. Ez a mérce, lépésenként haladva térünk vissza, szerintem képesek vagyunk rá.”

Későbbi sajtótájékoztatóján Wolff azt mondta, nincs értelme elbújni a Mercedes autójával kapcsolatos problémák előtt: „Nem hülyítem magam és nem fogom a médiát sem hülyíteni. Mindig is őszinte és egyenes voltam. Azt mondom, amit most érzek. Nem reagálom túl. Nagyon nagy a távolság és hatalmas, a szokásostól eltérő lépéseket kell tennünk, hogy behozzuk.”

Egyetért ebben Wolffal George Russell is, aki bevallása szerint benne lenne, hogy beáldozzák a szezon egyik felét annak érdekében, hogy biztosan előrelépjenek.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk "Egy világ dőlt össze" Strollban a balesetekor
Következő cikk Horner: a költségtúllépésért kapott büntetés 2024-ben jobban fájhat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország