A Mercedes technikai igazgatója elmagyarázta, mire is panaszkodnak sokszor a versenyzők

A Mercedes technikai igazgatója megérti azokat a versenyzőket, akik a Pirelli új gumijainak működése miatt aggódik. A szakember részletesen beszélt az abroncsok szemcsésedéséről és annak hatásairól.

Andrew Shovlin, Chief Race Engineer, Mercedes AMG, and James Allison, Technical Director, Mercedes AMG, on the pit wall

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A gumik szemcsésedése hosszú ideje jelent problémát az F1-ben. Még a világbajnoki címeket évről évre halmozó Mercedes sem mentesült a probléma alól, mint azt tavaly Portugáliában láthattuk Lewis Hamiltonnál. A hétszeres világbajnok a Pirelli új gumijaira panaszkodott, melyeket akkor próbáltak ki először.

„A jelenséget könnyű elmagyarázni” – kezdte a Mercedes technikai igazgatója, James Allison.

Még több F1 hír:

„Lewis szemcsésedéssel küzdött, ami tipikusan a versenyen szokott jelentkezni, általában a lágy keverékeken. Igaz, időnként a közepeseken is előfordulhat.

„A jelenség akkor történik, amikor a gumi annyira tapad az aszfalthoz, hogy nem tudja azt tenni a kanyarokban, amit az autó követel tőle. Olyan erősen ragad, hogy az autót egy kicsit más irányba húzza.”

„A gumi egy ponton olyannyira megnyúlik, hogy elkezd repedezni, bizonyos részei pedig az aszfalton maradnak. A szemcsésedés felgyorsítja a gumikopást, csökkenti a tapadást. A versenyzők természetesen nem szeretik, mivel alulkormányzottsághoz vezet, ami a köridőkön is látszik.”

„Amikor Lewis Portugáliában a bal első gumikra panaszkodott, csak a szemcsésedés folyamatának kezdetét jelezte. A jelenség azonban szerencsére nem mindig visszafordíthatatlan: az abroncs időnként képes kezelni azt. Ilyenkor mondjuk azt, hogy a gumi kitisztult.”

„Ez az a pont, ahol a szemcsésedés elmúlik, a gumi egy része pedig levált a felületről. Lewisszal is ez történt” – magyarázta Allison.

„Sokszor a versenyzők szólnak, amikor a szemcsésedés véget ér. Ilyenkor ez azt jelenti, hogy a gumik rendben vannak, és készen állnak azokkal gyors köröket autózni” – zárta az 52 éves szakember.

A Rich Energy tulajdonosa ismét hallatott magáról: szerinte Mazepin a jövő világbajnoka...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Grosjean csapatot menedzsel és tehetségek után kutat
Következő cikk Hivatalos: Jenson Button az Extereme E-ben, saját csapatában versenyzik idén!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország