DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Mercedes még mindig hisz a futamgyőzelemben

A Mercedesnél továbbra is bíznak abban, hogy még az idén versenyt nyerhetnek, ennek érdekében pedig a Hungaroringig folyamatosan fejlesztésekkel rukkolnak majd elő.

Silverstone-ba hatalmas ígéretek és remények közepette érkezett meg Lewis Hamilton és a Mercedes istállója. Miután egyik Red Bull-pilóta futama sem volt mentes a kompromisszumoktól, a Ferrari pedig újabb stratégiai baklövést követett el, Lewis Hamilton számára a futam egyes pontjain még a győzelem sem tűnt csupán vágyálomnak.

Végül azonban meg kellett elégednie a harmadik pozícióval, azonban látva a W13-as javuló versenytempóját, joggal kezdhetnek el bízni Toto Wolffék abban, hogy végre a jó úton haladnak. Az Auto, Motor und Sport szerint nem is adják fel a jelenlegi koncepciójukat, és ahhoz újabb fejlesztések érkeznek a következő futamokon.



„Egyelőre a Mercedesnél nem biztosak abban, hogyan fognak teljesíteni Spielbergben, mindenesetre nagyszerű helyszín lesz arra, hogy kiderüljön, mennyire is jók valójában a silverstone-i fejlesztések” – írta Michael Schmidt.

A német újságíró továbbá azt az információt kapta az Ezüst Nyilaktól, hogy a Mercedes a nyári szünetig folyamatosan fejleszti majd a padlólemezét, tehát Spielbergbe, a Paul Ricard-ra és a Hungaroringre is kisebb-nagyobb módosításokkal érkeznek majd Hamiltonék.

„Ezek a fejlesztések egészen a Magyar Nagydíjig biztosan folytatódnak, aztán majd kiderül, sikerült-e végleg kiküszöbölni a pattogást. Ha addig minden jól alakul számukra, akkor a Mercedesnél szentül hiszik, hogy a szezon második felében összejöhet nekik önerőből is néhány győzelem.”

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: