KezdőlapFormula SportA jövő W Series bajnokai az F3-ba léphetnek előre

A jövő W Series bajnokai az F3-ba léphetnek előre

-

Az FIA új javaslata szerint, a W Series jövőbeli bajnokai, győzelmüket követően, jutalmul átülhetnek majd Formula 3-ba. Erről  Michele Mouton, egykori raliversenyzőnő számolt be,

Mouton, aki az FIA Nők a motorsportban Bizottságát vezeti, úgy véli, „fantasztikus” lenne, ha a bajnoki cím nyertese számára biztosítva lenne egy hely valamely F1 felé vezető junior bajnokságban.

Mouton azt mondja, hogy „nincs semmi kifogásom a W Series ellen, mert ez a nők népszerűsítése a motorsportban, de nem értek egyet a céllal, és azzal, hogy csak fiatal nőket tegyenek össze, hiszen csak úgy lehet feljebb jutni, ha a legjobb versenyzőkkel küzdesz (köztük férfiakkal – a szerk.)”.

Úgy véli azonban, hogy a jelenlegi formátumban már „túl késő” a W Series versenyzői számára, hogy az Forma-1-be kerülhessenek.

„Az F1-es versenyek előtt, amit én parádésnak tartok, szép dolog látni, hogy nők vezetnek, de ha megnézzük az időlet és azt, hogy mire képesek, az nem elég” mondta Mouton.

„A legjobbakkal kell versenyezned, hogy lásd, hova kell eljutnod. Most ez szórakoztató, mivel nem kell fizetniük semmit, mégis látják őket, és támogatják őket, ez jó, ez egy jó show.”

De úgy véli, hogy egy koedukált junior bajnokságba való továbblépés meggyőző lehetne.

„Ha ez csak egy sorozat, az nem segít, de ha ez egy olyan platformmá válik, mint a Rising Stars, ahol ha egyszer megválasztanak, akkor feljebb jutsz, akkor az fantasztikus lenne” – mondta. „Ha nem kell fizetniük, és ingyen vezethetnek, F1-es hétvégéken vezethetnek, és ráadásul a győztes felkerül az F3-ba, akkor ehhez én is csatlakozom. Az álláspontom ezzel kapcsolatban elég egyértelmű.”

Mouton azt is elmondta, hogy az elmúlt 10 évben „sok” előrelépés történt a női képviselet terén a motorsportban.

„Úgy gondolom, ma már rengeteg erőfeszítés történik az egyenlőség érdekében, és ez mindenhol látható és érezhető, nemcsak a versenyzésben, hanem az iparágban is” – mondta.