2024. április 20. 06:02
KezdőlapMotoGPA Ducati űridőt ért el, miközben a Yamaha megtalálta azt, amit a...

A Ducati űridőt ért el, miközben a Yamaha megtalálta azt, amit a Honda régóta keres

A szombati Ducati-dominencia folytatódott vasárnap is Portimãóban, az utolsó szezon előtti hivatalos teszten. A regnáló világbajnok verhetetlennek bizonyult, közel 1 másodperccel ment jobb időt, mint a hivatalos körrekord. Íme, hogy alakult az idény előtti főpróba a mezőny számára.

A déli állás szerint továbbra is Francesco Bagnaia állt a hivatalos teszt időmérő listájának élén vasárnap. Apróbb változások voltak az élmezőnyben a szombati eredményekhez képest, hiszen Jorge Martín a második helyig jött előre, míg a Gresini motorján debütáló Álex Márquez a harmadik pozícióba lépett fel.

A világbajnok a teszt utolsó órájában robbantott, a Hondák továbbra sem találják a kiutat a gödörből

Marc Márquez villantott egyet 1.5 óra után, amikor a hatodik pozíciót érő köridőt motorozta, de 12:00-ra ez már a 13. helyet jelentette a világbajnok spanyol pilótának.

A vasárnapi teszt délelőttjén Francesco Bagnaia 1:38,154-re javította a portugál aszfaltcsík körrekordját, melyet szintén az olasz versenyző állított fel 2021-ben a kvalifikáción 1:38,725-ös idővel.

Az első tesztnap után volt egy hiányzó is a mezőnyben, ugyanis Fabio Di Giannantonio szombati bukását követően nem ülhetett motorra a második etapban. „Tegnap jól dolgoztunk. Gyorsak voltunk és körről körre javultunk. A nap vége felé megcsúsztam, a kavicságyban végeztem, és beütöttem a fejem, az orvosok kórházba vittek kivizsgálásra. Rendben vagyok, de a második tesztnapra versenyzésre alkalmatlannak nyilvánítottak. Semmi ok az aggodalomra, jól vagyok és gyorsak vagyunk. Idén veszélyesek lehetünk.” – jelezte Instagram-oldalán.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Fabio Di Giannantonio (@fabiodiggia49) által megosztott bejegyzés

Vasárnap délelőtt is voltak bukások – Brad Binder és Álex Márquez is elestek. Marc Márquez pedig műszaki probléma miatt volt kénytelen szünetet tartani.

2 órával a tesztelés vége előtt némileg átalakult a sorrend. A szombaton küszködő Fabio Quartararo a második helyre terelgette Yamaháját a tavalyi motorburkolatot használva. Szombathoz képest rengeteget fejlődött, közel került a Ducatikhoz. Később a francia versenyző kipróbált egy másik burkolatot is, egy Aprilia-stílusú szárnnyal gurult a pályára.

A korábbi világbajnok szenved, idén nem a végsebesség a Yamaha legnagyobb problémája

A harmadik pozícióba Johann Zarco sorakozott fel, megelőzve Álex Márquezt, Jorge Martínt, Aleix Espargarót, Miguel Oliveirát ás Maverick Viñalest. Marc Márquez a déli álláshoz képest előrébb tudott kapaszkodni, mint a legjobb Honda-versenyző, a kilencedik helyen állt néhány órával a leintés előtt, ám később többen is megelőzték. Több problémája is akadt a nap folyamán, délelőtti technikai gondja után délután az 1-es kanyarban bukott. A spanyol nem volt egyedül a műszaki problémával, Luca Marinit is versenygépe meghibásodása hátráltatta. Aleix Espargaró annak ellenére teljesített reménykeltően, hogy fájdalmakkal küzdött és attól tart, hogy műtétre lesz szüksége, a motorversenyzőknél gyakori rekesz szindróma („arm pump”) miatt.

Bagnaia, Bastianini és Quartararo elvégezték a kötelezőt, a sprintfutam-szimulációt.

Francesco Bagnaia 1 órával az utolsó előszezoni teszt vége előtt még nagyobb fokozatra kapcsolt, 1:37.968-as idejével tovább faragta a hivatalos körrekordot (mostani ideje nem számít hivatalos rekordnak). A második helyen álló Johann Zarcót közel 3 tizeddel előzte meg, akit szorosan követett 2021 világbajnoka, Quartararo. Az első tízben ekkor 5 Ducati szerepelt, de a gyári Apriliák és Brad Binder is beférkőzött az armada tagjai közé. A regnáló bajnok újdonsült csapattársa, Bastianini zárta ekkor az első tízet, Marc Márquez kiszorult onnan.

Szoros volt a mezőny eleje, az első 14 versenyzőt mindössze 1 másodperc választotta el egymástól röviddel a gyakorlás vége előtt. Míg Brad Binder bukása után is a 6. legjobb időt érte el, Jack Millernek kevésbé ment, csupán a 16. helyet foglalta el.

Az utolsó 3 perchez érkezve Marco Bezzecchi javított sokat, aki a 4. helyig lépett előre, míg a gyári versenyzőnek, Bastianininek is sikerült az ötödik helyig repítenie Ducatiját. Ezután érkezett Luca Marini, aki a gyakorlás nagy részében a 15. helyen tanyázott, de 62. körében a 4. legjobb időt motorozta. Ezzel az első nyolcban 7 Ducati végzett, csupán Quartararo tudta tartani a lépést az élmezőnyben a bolognaiakkal.

A top10 Bagnaia, Zarco, Quartararo, Marini, Bezzecchi, Bastianini, Álex Márquez, Martín, Binder és Aleix Espargaró sorrendben alakult. Marc Márquez a szombati naphoz képest tudott javítani, de legjobb ideje csupán a 14. helyre volt elég.

Rendkívül közel vannak egymáshoz a versenyzők a jelenlegi állapot szerint, hiszen 17 versenyző végzett 1 másodpercen belüli idővel. Az utolsó helyen a Ducati tesztversenyzője, Pirro 2.131 másodperccel ért el rosszabb időt, mint az éle záró Bagnaia.

A Yamaha keményen dolgozott a vasárnapi napon, ők tették meg a legtöbb kört, szám szerint Morbidelli (csupán a 19. lett) 89, míg Quartararo 88 kört tett meg a portugál aszfaltcsíkon.

A teszt végeredménye: